A Széchenyi István Egyetem és a Quinnipiac Egyetem együttműködése új távlatokat nyithat
Nemzetközi mérnöki és technológiai partnerség épül.
Nemzetközi mérnöki és technológiai partnerség épül.
A kiberbiztonsághoz és a mesterséges intelligenciához értő szakembereknek biztos nem kell munkanélküliségtől tartaniuk. Egyre fontosabb azonban a cégeknek, hogy igazán jó informatikusokat, mérnököket alkalmazzanak. A mennyiség helyett előtérbe kerül a szakemberek minősége. A PTE MIK-en ezeket a tendenciákat felismerve alakítják a képzést.
Az amerikai nukleáris hulladékkezelés komoly tudományos, mérnöki és politikai kihívás. Míg a nukleáris energia új lendületet kapott a tiszta energiatermelés iránti igény miatt, a keletkezett hulladék sorsa továbbra is megoldatlan kérdés.
Fejlesztésük révén a fémfröccsöntés határát megnövelhetik, jelentősen kibővítve a MIM technológia alkalmazási lehetőségeit.
Drasztikus változtatásokat nem tervez a BME VIK új dékánja, de fontosnak tartja, hogy a karon folyó oktatást és kutatást továbbra is a piac és a hallgatóság mindenkori igényeihez igazítsák. Ez magától értetődően a meglévő gyakorlatok folyamatos felülvizsgálatát, újragondolását, adott esetben módosítását vonja maga után.
A Business Data Cloud a szoftvercég üzleti folyamatokat átfogó szakértelmét és alkalmazásainak szemantikusan gazdag adatait a Databricks adatmérnöki platformképességeivel ötvözi új megoldásban, amellyel a vállalatok többet hozhatnak ki adataikból.
A hallgatók munka mellett szerezhetnek majd villamosmérnöki diplomát.
Fenntartható erdőgazdálkodást támogató szoftvert fejleszt a Naviscon Mérnöki Tanácsadó Zrt., amely a projekt megvalósítására több mint 312 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán.
Paradigmaváltás történik az iparban, és ennek magukban a fejlesztési folyamatokban is meg kell jelennie. Noha a mérnökök tevékenysége átalakulóban van, változatlanul nagy szükség van rájuk. A Bosch és a Richter közös kutatása szerint a hazai Z generáció felelősségteljesen gondolkozik a jövőről, jól járunk tehát, ha teret adunk tudásuknak és innovativitásuknak. A siker záloga az is, hogy a multik ne csak az egyetemekkel, hanem a startup cégekkel és a kkv szektorral is együttműködjenek.
A jelentések szerint a helyi mérnökök és az alkalmazás ellen eljárást indítottak, miután egy autó legurult egy hídról, amely ott sem volt.
Észak-koreai mérnökök új típusú fegyvereket fejlesztenek, Phenjan a hadseregbe való átvételüket szorgalmazza.
Imre Sándor november 11-én veszi át a dékáni tisztséget.
Interjú Dr. Louis Komzsikkal, az Óbudai Egyetem Professor Emeritusával.
Idén a műszaki, természettudományi, mérnöki, informatikai és a matematikai képzésekre fókuszáltak.
Az általános felvételi eljárást követően a pótfelvételin is rendkívül népszerűnek bizonyult a győri Széchenyi István Egyetem, s így újabb csaknem 400 elsőéves került be a meghirdetett képzésekre. A gólyák gyakorlatorientált oktatásra, európai színvonalú szolgáltatásokra és infrastruktúrára, valamint nemzetközi légkörre számíthatnak az intézményben.
Forma-1-es tapasztalatokkal rendelkező, a nemzetközi autósport világában ma is aktív, nagy elismertségnek örvendő szakemberek adják át tudásukat a győri Széchenyi István Egyetem motorsportmérnök mesterszakára jelentkezőknek. Az először 2025 februárjában induló angol nyelvű képzésre több kontinensről is várják a konstruktőri feladatok iránt érdeklődő, elsősorban mérnöki alapképzést végzett hallgatókat.
Csaknem kétszáz fő fog ott dolgozni, köztük elektromérnökök, informatikai, értékesítési, marketing és ügyfélszolgálati szakemberek.
A sokoldalú kapcsolat egyik zászlóshajója a 2015-ben megalapított Audi Hungaria Járműmérnöki Kar, amely ma már négy angol nyelvű képzést is nyújt a hallgatóknak, tanszékein pedig számos Audi Hungariával közös projekt zajlik.
Ahhoz, hogy egy frissen végzett informatikus a lehető leghamarabb termőre fordíthassa a hallgatóként megszerzett tudását, nem árt, ha már a diákévei alatt megismerkedik az iparban alkalmazott munkamódszerekkel. Ráadásul nem elég, ha a mérnök csupán mérnökként gondolkozik. A siker érdekében rá kell hangolódnia a megrendelő szakterületére, üzleti igényeire. Így gondolják ezt a győri Széchenyi István Egyetemen is.
A Királyi Haditengerészet egyik vállalkozója úgy próbált pénzt megtakarítani, hogy Kelet-Európában terveztette a nukleáris mérnökök kommunikációs szoftverét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.