Mozart a világhálón is tarol
A zeneszerző születésének 250. évfordulóján az International Mozart Foundation ingyenesen elérhetővé tette a teljes Mozart-életművet.
A zeneszerző születésének 250. évfordulóján az International Mozart Foundation ingyenesen elérhetővé tette a teljes Mozart-életművet.
A Boeing-Spectrolab új napelem-cellái a fejlesztők szerint versenyképes alternatívát jelentenek a fosszilis tüzelőanyagokkal szemben.
Ha szerverünkön streamelhető médiát, esetleg videokonferencia-beszélgetést szeretnénk, ezentúl a Wowza Media Server is rendelkezésünkre áll.
A vállalat több mint 15 millió dolláros egyezséget kötött a kaliforniai főügyésszel, de néhányan még felpróbálhatják a csíkos pizsamát.
Az Intel Core 2 Quaddal megszerezte a leggyorsabb asztali központi egységnek járó koronát. Az AMD 4x4 most éppen erre pályázik.
Steve Ballmer szerint a Linux sérti a Microsoft szellemi tulajdonát. A Red Hat után az állítás valóságtartalmát már a Novell is megkérdőjelezi.
A Xerox legújabb belépő szintű irodai terméke alternatívát nyújt a tintasugaras berendezésekkel szemben a kis irodáknak és otthoni felhasználóknak.
Nat Friedmant választották az \"Év Technológiai Szakemberének\" a Linux-munkaállomásokon végzett innovatív munkájáért. A díjat a VARBusiness Magazine ítélte oda a Novell műszaki vezetőjének és nyílt forráskódú megoldásokkal foglalkozó stratégiai munkatársának.
Az OKI Printing Solutions bemutatta Európa legolcsóbb és legkisebb színes lapnyomtatóját, a vadonat új C8600 modellt.
A HP németországban pert indított az InkTec ellen. Az amerikai óriás szerint az InkTec megsérti a tinta összetételére vonatkozó szabadalmait.
Olyan eszközt találtunk, amelynek biztosan hasznát vehetik a szervizek, és az Ethernet hálózatot fenntartó rendszergazdák is értékelhetik.
Az SAP AG közzétette a 2006. szeptember 30-ával zárt negyedévre és kilenc hónapra vonatkozó előzetes pénzügyi eredményeit.
A Samsung a Flat Panel Display (FDP) International 2006 kiállításon mutatja be az első, tévékhez gyártott 178 cm-es, teljes HD felbontású LCD-jét.
Ha valaki - hozzánk hasonlóan - nem gépíróiskolában sajátította el a gyorsbillentyűzés módszerét, akkor bizony bajba kerülhet a használat során.
Az Apple elnök-vezérigazgatója bocsánatot kért a cég részvényeseitől, miután kiderült: tudott a dolgozói részvényopciók visszadátumozásáról.
Bejelentésének pillanatában lekörözte volna a versenytársakat, ma már ez korántsem ennyire egyértelmű. P910i tulajdonosoknak kötelező a váltás!
Nehéz pillanatokat élt át szeptember 28-án a HP vezetősége az amerikai képviselőház Energia- és Kereskedelmi Bizottságának meghallgatása során.
In a crowded field of domain-name extensions, new .mobi names are proving popular among multinational corporations looking for ways to exploit the popularity of cell phones that can access Web content.
Régóta hiteget vele az egész iparág, de végre eljött a pillanat: a PC World kipróbálhatta az első, hazánkban is elérhető Blu-Ray írót, az LG GBW-H10N-t!
Az amerikai kormány az IBM-et bízta meg az új-mexikói Los Alamos National Laboratory számára készülő új szuperszámítógép megépítésével.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.