A Trump által bevezetett vámok többsége törvénytelennek számít
Mindazonáltal, az amerikai Legfelsőbb Bíróság érvényben hagyja a vámokról szóló intézkedéseit.
Mindazonáltal, az amerikai Legfelsőbb Bíróság érvényben hagyja a vámokról szóló intézkedéseit.
Több mint 149 millió forintos uniós forrásból erősíti érdekvédelmi tevékenységét a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete. A GINOP Plusz program támogatásával megvalósuló projekt keretében képzéseket, rendezvényeket szerveznek, valamint kilenc új munkahelyet hoznak létre, hogy hatékonyabban képviseljék a több mint 12 ezer tagot számláló szervezet érdekeit.
Az MTN közölte, hogy együttműködik Washingtonnal egy afganisztáni és iráni tevékenységével kapcsolatos ügyben.
Új strandröplabda pályák és bajnokság indult Balatonalmádiban.
Alaszkában egy hotelben talált amerikai kormányzati iratok új, eddig nem ismert részleteket fedtek fel Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő találkozójáról.
Kiemelkedő nemzetközi tudományos munkája elismeréseképp Erasmus-éremmel tüntette ki az Academia Europaea Lovász Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökét. A páneurópai tudományos szervezet indoklása szerint Lovász Lászlót a diszkrét matematika és a számítástechnika területén végzett úttörő munkája, az európai tudományos kultúrához való hozzájárulása tette érdemessé a rangos díjra.
A Fehér Ház közzétette a frissített vámtarifákat, amelyek augusztus 7-én lépnek életbe.
A 15%-os vámtarifa "a legjobb", amit az EU elérhetett, állította az Európai Bizottság elnöke a heves kritikák közepette.
Az autóipart, a félvezetőket és a gyógyszeripart egyaránt érintő 15 százalékos vám a felső határt jelenti, minden benne van, így világos keretet ad a polgárok és a vállalkozások számára.
Az orosz atomtengeralattjárók hatalmas nukleáris fegyverpotenciálja garantálja Oroszország szuverenitását és területi integritását.
Az elmúlt évek sikerei és az új beruházás együttesen azt jelzik, hogy a magyar egészségügyi technológia szektor képes nemzetközileg is versenyképes, innovatív fejlesztésekkel megerősíteni pozícióját, miközben jelentős hazai értéket teremt.
A tervezet hosszú távon azt kívánja elősegíteni, hogy a kvantumtechnológiai megoldások széles körben elterjedjenek az európai iparban, ezzel is hozzájárulva az unió gazdasági növekedéséhez és stratégiai autonómiájához.
A Kerepesi úti sportparkba szállított komfortautomatikai komponenseket a Siemens Zrt.
Mint kiderült, az egyik legkorábbi információhordozó óriásmolekula mégsem alakulhatott ki csak úgy magától.
Fontos azonban, hogy a mostani számok még csak az AI bevezetésének korai szakaszáról adnak képet.
Mától pörögnek az extra büntetővámok.
Kihívók sorakoznak a nemzetközi fizetési rendszer leváltására, miközben Amerika nyitna, Oroszország nem siet visszatérni.
Stresszmentessé teszik a hibrid megbeszélések technológiai feltételeinek megteremtését és a modern munkahelyek kialakítását az AI képességekkel felruházott eszközök, amelyek az ISE 2025 standjain mutatkoztak be. A barcelonai kiállításon pompázó kültéri kijelzők sem csupán fenntarthatóságukkal hívják fel magukra a figyelmet.
A REMTECH űripari központ elérte legmagasabb pontját, jövőre megkezdődhet a gyártás.
A 3D-s nyomtatóüzemben már megkezdődtek a prototípusgyártások.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.