Hewlett-Packard: helytelen technikák
A HP-nál kirobbant lehallgatási botrány nyomán Patricia Dunn, a vállalat igazgatótanácsának elnöke tegnap beleegyezett, hogy beadja lemondását.
A HP-nál kirobbant lehallgatási botrány nyomán Patricia Dunn, a vállalat igazgatótanácsának elnöke tegnap beleegyezett, hogy beadja lemondását.
Ha a Texas Instruments fejlesztése belekerül a mobiltelefonokba, akkor nemcsak nézhetjük a tévéműsorokat, hanem fel is tudjuk majd őket venni.
Az Interware ősz eleji akciójában a Privát ADSL X csomagot választó ügyfeleknek az egy év letelte után a második évet ajándékba adja.
Már a Nokia E60-ban is a 6310 utódját láttuk, de most az új E50 kapcsán ez méginkább igaz. A filigrán alkatú készülékből csak 3G hiányzik.
A NETGEAR bemutatta az XE103-at, a nagysebességű Powerline adapter termékcsalád legújabb tagját.
A Dell hiába próbálta megkaparintani a maga szeletét az iPodok piacából, így beszüntette saját lejátszójának árusítását és további fejlesztését.
A brazíliai szövetségi hatóságok a Google Brazil betiltásával és súlyos bírságokkal fenyegetik a céget, ha nem adja ki egyes előfizetőinek adatait.
Mindannyian határidők szorításában élünk. A napi munka során jól jön, ha a rutinfeladatok automatizálásával fel tudjuk gyorsítani azok elvégzését, így a dokumentumok kezelése során is szert tehetünk némi többletidőre.
Ha nem tetszik notebookunk tapipadja, és lusták vagyunk hurcolni a külső egeret, programozzuk fel bluetooth-os, kamerás mobilunkat egérnek!
A spammerek gyakran küldözgetnek csak képeket tartalmazó leveleket, az egyszerűbb tartalomszűrő megoldásokat így könnyedén ki tudják játszani.
Úgy tűnik, máris holtpontra jutott a Blu-ray és a HD DVD technológia csak "formátumháborúként" emlegetett küzdelme. Lehet, hogy a kegyelemdöfést éppen a kereskedők adják majd meg az ellaposodó versengésnek.
Itt a Corsair Memory új termékcsaládja. A cég tápegységek gyártásába fogott, melyekkel a nagy teljesítményű asztali gépeket célozza meg.
A magyar felhasználók 84 százaléka bevallottan ráklikkel az online hirdetésekre. Leginkább a bannereket kedvelik, a pop-upokat elutasítják.
A Maxima és a SeeMee szövetséget kötött egymással, melynek célja a mobiltelefonos reklámok új szintre emelése.
A billentyű-monitor-egér átkapcsolók jó ideig a rendszergazdák munkaeszközei voltak. Az idők azonban változnak, és velük a felhasználás módja is.
Az Intel tegnap piacra dobta Core 2 Duo processzorcsaládjának első darabjait. A tízféle új egység tovább növeli a rivális AMD-re nehezedő nyomást.
Múlt novemberben a harminc éves Shawn Hogan érdekes hívást kapott a Universal Pictures és az Amerikai Mozgókép Szövetség ügyvédjétől.
Az Apple a cég történetének második legeredményesebb negyedévében elért 472 millió dolláros profitja meghaladja az elemzők korábbi várakozásait.
Az Intel bemutatta Itanium processzorcsaládjának legújabb tagját. A hosszas késlekedés után elkészült lapka a cég reményei szerint lendültbe hozza a a high-end szerverek piacán gyengélkedő Intelt.
A gyengélkedő Intel további létszámleépítéseket tervez, miközben ismét árcsökkentést fog végrehajtani Celeron processzorcsaládjában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.