Még idén kijön a windowsos Surface Phone mobil?
Az új eszközben mutatkozna be a Microsoft áramvonalas új operációs rendszere, a Windows Polaris.
Az új eszközben mutatkozna be a Microsoft áramvonalas új operációs rendszere, a Windows Polaris.
A Windows 10 könnyített változata jelenleg a Polaris kódnévre hallgat, és előre láthatólag 2019-ben jelenik meg.
Örülhet a Microsoft: az őszi nagy frissítés 74,3 százalékon áll.
Az Amazonnal, az AMD-vel, az ARM-mel, a Google-lal és az Intellel együtt már júniusban tudtak a Meltdown és Spectre sebezhetőségről, de az infókat eltitkolták a többi cég elől.
Új adatvédelmi funkciók jönnek az operációs rendszerbe.
A Zyklon emailek mellékletében érkezik, és a Microsoft csomagjának sebezhetőségeit támadja.
A Mozilla új böngészőjében bemutatkozik az új kétlépcsős WebAssembly fordító.
A botok olyan virtuális asszisztensek, amelyek képesek kérdések megválaszolására, és segítséget nyújtanka problémák megoldásában emberi közreműködés nélkül.
Az infrastruktúra- és platform-szolgáltatások szegmense 47 százalékkal bővült.
Javult többek közt a Nyugalmi órák szolgáltatás és az Edge böngésző.
A végpontok közötti titkosítást a program új bétaváltozatában próbálja ki a Microsoft.
Mérések szerint az Apple okostelefonjának sebessége közel felére csökken.
A Microsoft, az Intel és az Apple javításaival ellentétben a keresőóriás foltjai egyáltalán nem lassítják le a rendszereket.
A Windows 10 részaránya végre megelőzi a Windows 7-ét. De még így is túl sokan használják majd a Microsoft régi rendszerét, holott vészesen közeledik a támogatás vége.
A hónap közepéig meghosszabbította a térítésmentes frissítés határidejét a Microsoft.
A Microsofthoz hasonlóan a Mozilla is gyorsan reagált a "processzor-gate"-re.
Az alábbi intézkedések elengedhetetlenül szükségesek számítógépe megóvásához.
Gyorsan lépett a Microsoft, és elkészítette a processzorok súlyos sebezhetőségének kijavítására szolgáló foltot.
A Microsoft Edge böngészőt ajánló célzott hirdetést jelenít meg a Bing kereső a Google Chrome után kíváncsiskodóknak.
A Microsoft eltávolította a Windows 10 Mobile termékkódját a Windows SDK-ból.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.