Magyar fejlesztésű technológia segítheti a gombatermesztést
Az eljárás a gombatermesztésben nagy mennyiségben keletkező hulladékot dolgoz fel, és azt hasznos alapanyagként forgatja vissza a termelésbe.
Az eljárás a gombatermesztésben nagy mennyiségben keletkező hulladékot dolgoz fel, és azt hasznos alapanyagként forgatja vissza a termelésbe.
2024 vége kiemelt időszak volt a vállalatcsoport stratégiai fejlődésében, transzformációs programjuk első szakasza sikerrel lezárult.
Átadták a K&H STEM 2024 pályázat díjait, amelyet informatikát tanuló hallgatóknak első alkalommal hirdetett meg a pénzintézet. A technológiai pályázattal azokat a fiatal informatikus szakembereket ismerték el, akik kiemelkedő szakmai és tudományos dolgozataikkal innovatív megoldásokat hoztak az informatika tudományterületéről.
Öt vállalat közül négy haladt előre AI stratégiájával a múlt évben, és a technológiával immár hosszú távon tervez, állapította meg nemzetközi felmérésében az IBM. A mesterséges intelligenciával összefüggő fejlesztések bonyolultságával szembesülve idén még több szervezet gyorsítja innovációját és optimalizálja beruházásait nyílt forráskódú AI eszközökkel.
Fejlesztésük révén a fémfröccsöntés határát megnövelhetik, jelentősen kibővítve a MIM technológia alkalmazási lehetőségeit.
A ritkaföldfémek szerepe a gazdaságban egyre növekszik, kitermelésük azonban nem kevés kihívást jelent.
Iparági szakértők szedték össze, milyen IT-trendekre, új fejlesztésekre érdemes odafigyelned 2025-ben. Az MI itt csak egy a sok közül.
Bár az AI technológiák folyamatosan fejlődnek, a kutatás rávilágít arra, hogy a mesterséges intelligencia nem tökéletes és idővel gyengülhet.
Az biztos, hogy az El Capitan nem csupán egy szuperszámítógép, hanem egy új technológiai fegyver is, amely kulcsfontosságú szerepet játszhat a geopolitikai erőviszonyok alakulásában.
Mindössze a cégek fele számít informatikai büdzséjének bővülésére az idén, miközben kétharmaduk tervezi új digitális technológia bevezetését, a fejlesztések fókuszában a mesterséges intelligencia (MI), az üzleti intelligencia és az automatizáció lesznek.
A Palantir Technologies gyorsan növekvő piaci értéke komoly spekulációkat váltott ki arról, hogy milyen szerepet játszik Elon Musk új kormányzati hatékonysági kezdeményezésében, a Department of Government Efficiency (DOGE) nevű projektben - valamint a katonai technológiák világában.
A mesterséges intelligencia környezeti hatását nehéz megítélni. A technológia rengeteg fontos területen kínál forradalmi megoldásokat, köztük a klímaváltozás elleni küzdelemben, egyúttal azonban óriási mennyiségű energiát is igényel.
Elon Musk és befektetőtársai 97,4 milliárd dolláros ajánlatot tettek az OpenAI felvásárlására, azzal az indokkal, hogy vissza akarják állítani az AI-cég eredeti küldetését: a technológia fejlesztését az emberiség javára.
Az atomtól a kvantumig.
Február 20-21. között Moszkvában rendezik meg az éves Future Technologies Forum technológiai csúcstalálkozót, amely idén az új anyagok és a kémia területére összpontosít.
A sebész pedálokkal és egy a sebészi kéz mozgásait továbbító rendszerrel irányítja a robotot.
SageMaker egységes adat-, analitikai és AI platformjának átfogó képességekkel felvértezett, új nemzedékét bocsátotta ki az Amazon Web Services. Éves konferenciáján a felhőszolgáltató a csúcstechnológiás Nova alapmodellek családját is bemutatta, amelyekkel a vállalatok gyorsan építhetnek nagy teljesítményű, intelligens alkalmazásokat.
Hét megdöbbentő tény az alvásiparról.
Új, a stílust és az eleganciát még inkább hangsúlyozó külsővel újult meg Magyarország egyik legkedveltebb palackban erjesztett pezsgőmárkája, a Hungaria. De vajon milyen technológiák állnak az előremutató fejlesztések mögött?
A Vatikán komoly figyelmeztetést adott ki a mesterséges intelligencia (AI) technológia veszélyeiről, hangsúlyozva, hogy annak felelőtlen használata destabilizálhatja a társadalmat. Az Egyház sürgeti a globális szabályozás bevezetését az etikai kockázatok és a félretájékoztatás elkerülése érdekében.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.