Mesterséges intelligencia az ipari hálózatok védelmében: magyar innováció a kibertámadások ellen
Mesterséges intelligenciával erősíti a Szegedi Tudományegyetem.
Mesterséges intelligenciával erősíti a Szegedi Tudományegyetem.
A kínai holdprogram ambiciózus, ám a mostani bejelentések alapján következetes technológiai fejlesztés és tudományos megalapozottság jellemzi. Ha a 2030-as céldátumot sikerül tartani, Kína új korszakot nyithat az emberiség űrkutatásában.
Egy félresikerült digitalizálás nyomában.
Az Egyesült Államok kormánya fontolgatja, hogy betiltja a DeepSeek amerikai elérhetőségét, valamint szigorítaná a chipgyártásra vonatkozó exportkorlátozásokat is.
Az ősi vírusok akár több ezer évig is életképesek maradhattak a fagyott talajban, a klímaváltozás pedig olyan kórokozókat is felszínre hozhat, amelyekkel a modern orvostudomány még soha nem találkozott.
A fejlesztési projekt nemcsak technológiai értelemben erősíti tovább a céget, hanem üzleti stabilitását is hosszú távon biztosíthatja a dinamikusan növekvő zöldipari és környezettechnológiai szegmensben.
A tervezet olyan környezetekben is kötelezővé tenné a készpénzes fizetés lehetőségét, ahol az nemcsak technológiailag hátrányos, hanem gyakorlati szempontból is indokolatlan.
Vizsgálat alá került a DOGE tevékenysége.
A korábbiaknál lényegesen pontosabb mérésekre alkalmas fotoakusztikus műszereket fejlesztenek külföldi intézményekkel együttműködve a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).
Mesterséges intelligenciával működő chatbotok segítenek a betegek bevonásában és tehermentesítik az orvosokat állítja egy friss tanulmány.
Számos helyszín várja a 12-18 éves lányokat, hogy intenzív élményeket és kézzelfogható tapasztalatokat szerezzenek a pályaválasztásukhoz.
Magyar fejlesztés segíthet az EU-tagállamokban kiadott diplomák digitális tárolásában.
Ezek az élőlények kivételes szövethelyreállító képességgel bírnak.
Az új eszközpark egy fontos mérföldkő a Digitális Kémiai Központ fejlesztésében, amely magában foglalja az elméleti kémiai kutatócsoportok jelenlegi tudományos kompetenciáját és infrastruktúráját, valamint az építés alatt álló Super Smart Lab létesítményt is.
A nagyenergiájú hangsugárzók a hallható hang tartományában állítanak elő a fájdalomküszöbhöz közelítő, vagy azt meg is haladó erősségű hangot a megfelelő irányban.
Fejlett adattudományi technológiák és mesterséges intelligencia algoritmusok segítségével sikerült azonosítaniuk korábban ismeretlen mintákat.
Az új technológia nemzetközi szinten is az első olyan megoldás lesz, mellyel távolról - talajmintázás nélkül - nagy pontosságú méréseket lehet végezni, rövid idő alatt, nagyfokú automatizáltság mellett.
A rangsorban 12 magyar egyetem szerepel, amelyeket öt általános szempont és 32 tudományterület alapján értékeltek.
Új gabonafajták előállítását szolgáló génszerkesztési eljárást fejlesztett egy magyar kutatócsoport.
A vállalat évtizedek óta elkötelezett támogatója a magyar természettudományos oktatásnak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.